4.rész

Sziasztok!:)

Meghoztam a következő részt! :)

Mint látjátok a blog átalakusláson  megy át:) még nem tudom  mi(lyen) lesz a végeredmény...mindenesetre én készülök valamire, ha sikerül véghez vinnem jelzem!:)

Jó olvasást! :)

Első hét – Csütörtök

Fülessel és nélküle, az ablakpárkányon és az ágyon, bárányokat számolva vagy teljesen kiürített aggyal, mindenhogy, mégis sehogy. Nem jött álom a szememre, ami helyzetemben egy cseppet sem hátrány, viszont az alváshiány miatt egyre inkább kimerültebb leszek, és ez nem jó, nagyon nem.

05.34. feladom. Ha eddig nem sikerült elaludnom, már ne is aludjak. Illetve ez nem egészen igaz, valamikor fél négy felé elaludtam, majd tíz perc után fel is riadtam… Elfelejtettem megkeresni a gondnokot, bár a fürdőben uralkodó állapotokat elnézve, kételkedem benne, hogy létezik. Igazából annyira nem vészes a helyzet, mondjuk a hosszú mosdókagylók egymás mellett és a felettük – néhol- lógó tükrökkel eléggé horrorisztikus, de az is lehet, sokkal barátságosabbnak találnám, ha esetleg nem mindig hajnalban, a félhomályban járnék fürdeni. Ehhez viszont, minimum egy zuhanyfüggöny kellene, ami nincs, szóval maradnak a kora reggeli pancsik.

05.46 sehol sem találom a hajgumimat. Ilyen nincs! A hajgumim nélkül márpedig ki nem teszem a lábam az ajtón. Oké, ez eléggé hisztisen hangzik így, azonban az okot ismerve, szerintem teljesen logikus. A menő csajoknak festett hajuk van, ezt mindenki tudja. Hisz minek is teremtettek meg minket olyannak, amilyennek, ha elég egy jó fodrász, sőt egy szimpla hajfesték és már teljesen más is az összkép. Barna hajjal és szemmel láttam meg napvilágot még a múlt évezredben, s bár nekem soha semmi bajom nem volt a barnaságommal, jobban mondva a festettségem hiányával, mégis 14 éves korom óta, hol fekete, hol épp vörös színben pompázott a hajam. De azóta… Az ominózus este után szinte azonnal kerestem egy fodrászt - még véletlenül sem azt, akihez eddig jártam, nem azért mert bajom lett volna vele, egyszerűen csak váltani akartam – és a hosszú, derékig érő, fekete hajamból vállig érő, barna hajat készítettem. Sajnos a festéket teljesen nem lehet eltűntetni, az csak lenőni tud, s bár az új hajszínem annyira nem üt el az eredetitől, azért jobb a békesség, inkább a copfot választottam. Miért nem vágattam le teljesen a hajam? Jogos kérdés lehet, és nem tudom rá megadni a választ. Valamiért nem tudom magamat elképzelni rövid hajjal, még az új énemet sem. Na jó talán mégsem teljesen logikus, ettől függetlenül nekem kell az a hajgumi!

05.58 megtaláltam a hajgumimat. A kis bitang beesett az ágy és fal közé, de az én eszemen nem járt túl! :D
05.59 azt hiszem meghúztam a hátam mikor toltam vissza az ágyat, au.
06.00 ébresztő! Cseng a fülem…
06.01 Lilinek sem tetszett a reggeli csengetés.
06.05 szobatársam még mindig a nem tetszését fejezi ki, nem épp nőiesen.
06.10 Lili egyenesen toporzékol.
06.11 tetszik ez a „narrálás”
06.12 Lili hozzám vágott egy párnát, hogy figyeljek rá oda.
06.13 Lili, miután kedvesen ránéztem, inkább egyedül ment fürdeni.
06.14 azért bevágta az ajtót elég rendesen.
06.15 ideje felöltözni.
06.25 kezd megtetszeni ez az egyenruha.
06.35 eleget nézegettem magam a tükörben, Lili sehol… lemegyek enni.
06.37 visszajöttem a naplómért, ma magammal viszem.
06.45 szép lassú tempóban beértem az étkezőbe.
06.46 alig vannak még itt rajtam kívül.
06.48 úgy fest, ma kakaós csigát reggelizem
06.48 és egy kicsi, leettem a naplómat!!!! A továbbiakban csak a szobámban írok!
06.50 kezdenek szálingózni a többiek.
06.52 lehetetlen egy mondatban leírni az eseményeket, visszatérek a régi, normális leíráshoz. J

Miután az asztal megtelt a csoportom tagjaival – még Lili is időben idetalált – egyből mindenki jajgatni kezdett. Főként a mateknak szólt a reggeli hiszti, de azért az izomláz is közrejátszott.

- Emma neked nincs izomlázad a futástól? – kérdezte kételkedve Oscar.
Megráztam a fejem. A futástól valóban nem volt semmi bajom, az már más kérdés, hogy a csuklóm majdnem leszakad a sok írástól.

- Kezdem azt hinni, hogy egy robot vagy – na, erre mindenki felénk fordult és én is letettem a csigám legfinomabb részét – Most gondoljatok bele – a szavait már a többiekhez intézte – Először is nem alszik - kezdte és jól láthatóan számolta az ujjain – másodszor; alig eszik – jogos, de ha egyszer nincs étvágyam? – harmadszor; nem beszél. Negyedszer nem fárad el, - kicsit halkabban kezdett beszélni - holott tudomásom szerint nem is alszik – Végül pedig – tért vissza normális hangszínre – semmilyen érzelem nem tükröződik az arcán. – fejezte be – Kétségtelen, hogy Emma egy robot, már csak azt kell eldöntenünk, hogy békés szándékkal élvezi-e a társaságunkat, avagy ellenség – töprengett Oscar. Hirtelen senki nem találta a szavait, vagy talán azt mérlegelték, hogy Oscar most akkor meghibbant, vagy jó fej. Részemről határozottan az utóbbi, már majdnem egy mosolyt is megért ez a feltételezés.
- Nem is tudom – törte meg a csendet Erik – szerintem – gondolkodott hangosan - békésnek tűnik. – méregetett.

- Ne feledd, minden háború alapja a megtévesztés! – bölcselkedett Oscar.

- Újabb idézet? – vonta fel Erik a szemöldökét.

- Így van, ifjú padavanom, helyesen vontad le a következtetést– szellemült át Oscar teljesen. Ennyi kellett – rajtam kívül – mindenkiből kitört a nevetés. Igen, még Liliből és Xavérból is ki csalt egy-egy mosolyt. S ezzel eldőlt, Oscar nem ciki, hanem határozottan, jó fej. Tudtam én!

Mivel a reggelim egy darabja már megtekinthető a naplómban, hamar felhagytam ezzel a magammal viszem és, majd akkor, ott helyben le is írok mindent dologgal. Ráadásul, így a nap végén összegezni is tudom nagyjából az eseményeket és kiszűrni azt, ami nem olyan lényeges.

22.57 folytatom is ahol abba hagytam:

Derült társaságunk, hamar lelombozódott, mikor Szabó tanár úr kezében megláttuk a tegnapi dolgozatokat, kijavítva.

- Gyerekek ez valami gyalázat! – kezdte mindenféle köszönés nélkül. – Olyan alapvető dolgok jelentésével nem vagytok tisztában, hogy a helyetekben nekem már rég lesült volna a képem. Komolyan mondom, ilyen szörnyű év eleji teszteket még soha, egyik osztály sem produkált. Biztos vagyok benne, hogy mindezért a televízió és az egyéb agysejt romboló gépezetek a felelősek. Illetve… - és csak mondta, mondta, húsz perccel később még mindig beszélt. Azt hiszem, talán éppen a gazdaságpolitikát kezdte elemezni, mikor Erik jelentkezett. Mondanom sem kell, erre már mindenki felébredt:

- Elnézést tanár úr! – kezdte és mivel nem szóltak rá, folytatta – Igazán érdekes hallgatni a társadalmunk folyamatos becsmérlését, azonban esetleg megtudhatnánk a jegyeinket? – kérdezte. Bátor? Egy cseppet…

- Nos, fiam – köszörülte meg a torkát a tanár úr – felettébb felháborító a viselkedésed és csak hogy tudd, ez a legjobb iskolákban minimum fegyelmi eljárást von maga után. Mindazonáltal, ha hagytad volna végig mondanom, „becsmérlő” beszédemet, akkor tudnád, bár arcátlanságodat elnézve tökéletesen tisztában vagy vele, hogy a tiéd lett a legjobb dolgozat. – mondta komoly arccal a tanár, majd hozzátette – Az összes eddigi évfolyamból. – egy emberként fordultunk Erik felé és úgy hallgattuk a további magyarázatot - Ugyanis nem csak hibátlanul dolgoztál, de még azt a hibát is észrevetted, amit rajtad kívül eddig csupán ketten fedeztek fel. – bólintott elismerően, aztán visszatért a szigorú hanghordozásához. – Így, az első alkalommal eltekintek a szemtelenségedtől, de most először és utoljára! Ezen kívül elvárom, hogy megjelenj a szerdai napokon esedékes Matléta gyűléseken.
 - Ne… – kezdte Erik.

- Most pedig a többi dolgozat – hagyta a tanár teljesen figyelmen kívül a megszólalást.  - Géza kiosztja, a többi meg csendben szégyelli magát!

Hát nagyjából így telt a matekóra. Egyébként meglepő módon egy kettes alát kaptam, hurrá. Németen még ma sem jött a tanárnő, így ismét szabad foglalkozás volt, elkezdtem tanulni a nyelvtant, merthogy az következett.  Így utólag teljesen felesleges volt. A tanárnő egész órán levegőnek nézett, egyszer még nekem is jött. Szorgalmazzuk a tanár-diák jó viszonyt, hurrá!
A történelem óra viszont már nem volt eseménytelen:

- Szerbusztok, gyerekek! – köszöntött a töri tanár – Dr. Kovács Zoltán – mutatkozott be – Mielőtt megkérdeznétek. Nem, Kovács doktor úrral nem vagyunk rokonok, csupán a vezeték nevünk és a nemünk egyezik, más aligha – mosolygott. Valóban a doki szöges ellentéte volt, bár nem lehetett nála sokkal idősebb. Annak ellenére, hogy a feje tökéletesen kopaszra volt borotválva, iszonyú elegánsan is festhetett… volna, amennyiben nem melegítőben jelenik meg. - Ám, ha már úgyis miattam csuklik a doktor úr, hadd kérdezzem meg, Rebeka ennek az osztálynak a tagja? – pásztázta körbe a termet.
- Igen, én vagyok – jelentkezett Bekka.

- Nos, kisasszony örülök, hogy megismerhetem – fogott vele kezet – Tudja, a kis cím a nevem előtt azt hivatott jelezni, hogy hosszas tanulás után, verítéket nem kímélve, diplomás ügyvéddé avanzsáltam. S bár közel 4 éve a tanítás szenvedélyének hódolok, bátorkodtam átnézni a névrokonom által kiadott feladatot és megnyugtathatom kisasszony, semmi jogi akadályba nem ütközik, hogy részt vegyen ezen az igen csak érdekes feladaton. – nyújtotta át a lapot Bekkánnak, és bár mosolygott, volt valami a hangjában, ami miatt még a mindenkivel pereskedni akaró Bekka, sem kötekedett. Annál inkább a szobatársam:

- Tanár úr, nem értem. – szólalt meg – Nem azt mondta, hogy nem rokona a doki? Most meg azt állítja a névrokona? Én ezt nem értem.
- Tudja…

- Lili – segítette ki Lili.

- Köszönöm. Tehát Lili. A névrokonság, nem jelent vér szerinti kapcsolatot, csupán olyan, mint, ha az ön haját és az én hajamat is ugyanolyanra vágnák. Ettől még nem lennénk ikrek, csak a hajunk fazonja egyezne meg. - mondta türelmesen és abszolút nem lekezelően a tanár úr.
 - Mi van? – tette fel a „kérdést” Lili.

-  Csütörtök, lassan dél, ha jól tudom – vágta rá tanár.

- Úgy értem, - vett egy mély levegőt - hogy jön ide a haja, mikor én azt kérdeztem, a rokona–e a dokinak? – forgatta a szemét a szobatáram.

- Tudja, kisasszony, annyira vagyok rokona a doktornak, mint amennyi esélye magácskának van, hogy nyelvész professzor legyen.

- Most sérteget? – állt fel Lili. - Attól, hogy szőke vagyok, még rohadtul nem kéne buta libaként bánnia velem, tudja?! – emelte meg a hangját. Ezt nem hiszem el, ennél a lánynál még egy egysejtűnek is sokkal több esze van, már elnézést.

- Lili – dörzsölte meg az orrnyergét a tanár - egy szóval sem utaltam arra, hogy a hajszíne és az agyi kapacitása akár csak egy kicsit is kapcsolatban állnának. Sőt, elárulok egy érdekességet, a feleségem 4 diplomás, emellett 6 különböző nyelven beszél folyékonyan és gyermekkora óta szőke, így tehát ezt a sztereotípiát, miszerint a hajszín döntő lehet, erősen kétségbe vonom. Most pedig megkérném, az óra további részében inkább fejezze be a körmét, nem lenne jó, ha csak az első 6 ujján pompázna a piros szín. Higgye el, én nem vagyok az esztétika ellen. Szóval inkább csendben manikűrösödjön, mert a körömlakktól kevésbé fájdul meg a fejem, mint egyéb dolgoktól – mosolygott rá Lilire, aki viszonozta majd anélkül, hogy leesett volna neki, hogy beoltották, méghozzá elég rendesen, tovább festegette körmét, most már legálisan.

- Rendben, – mondta – most pedig válasszunk egymásnak egy történelmi nevet, melyen egész év során szólítjuk majd egymást. Ki kezd? – kérdezte sziporkázva.
- Majd én – ugrott fel Oscar, látszólag teljesen felpörgött.

- Oké, állj ki a tábla elé, légy szíves – utasította kedvesen – Osztály! Záporozzanak az ötletek!

- Legyen Cameron! – vágta rá egyből Erik.

- Cameron? – kérdezte a tanár.

- Ja, James Camaron – magyarázta - a filmrendező.

- Az nem Bond? – kérdezte Lili – Tudoood-  nyávogta – A nevem Bond….James Bond.

Mindenki csendben meredt Lilire, aki nem igazán fogta fel, kiket kevert totál össze.

- Hagyjuk Cameron-t – legyintett Erik.

- Most akkor Oscar Bond lesz? – kérdezte Lili.

- Nem, nem leszek Bond. – rázta meg a fejét határozottan Oscar – Nem bírom azt a karaktert.

- Pontosan, jól mondod Oscar… karakter, és ha jól emlékszem, én történelmi nevet kértem. – mondta a tanár úr. Igaza volt, bár nyílván a filmes nevek több kreativitást nyújtanak, ami végül be is bizonyosodott. J Erre aztán jöttek az idiótábbnál idiótább ötletek. Nem igazán foglalkoztatott. Sokkal inkább a táblánál ácsorgó Oscar kötötte le a figyelmem. Bár az arcán hatalmas mosoly húzódott és érdeklődve figyelte az eseményeket, valamiért mégis úgy tűnt, mintha - nem is tudom - nem lenne teljes. Az iskolai egyenruhája tökéletesen passzolt rá, sehol egy ránc, a haja is jól be volt állítva és még a cipője is jól nézett ki. Látszólag teljesen egyben volt. De még is. Valami hiányzott. Nem tudnám pontosan megfogalmazni miért, de hirtelen annyira abszurdnak tűnt, hogy egy olyan fiúnak kerestek „állnevet”, aki a való életben sem a saját nevével érvényesül. Persze az Oscar iszonyat ötletes, meg illik is rá, de vajon létezik- e valahol egy igazi Géza, akinek több a saját gondolata, mint a filmekből szedett? Szinte gondolkodás nélkül írni kezdtem. Egy nevet egy cetlire, illetve egy szót Kovács doki papírjára: személyiségzavar. Magasra emeltem a kezem és vártam, hogy felszólítsanak.
- Emma? – kérdezte a tanár úr. – Van valami ötleted? Bólintottam és a mellettem ülő Erik kezébe nyomtam a cetlimet.

- Némi szerint – itt kapott egy gyilkos pillantást – legyen, hmm, ez érdekes, – vonta fel a szemöldökét. – Emma azt írja, legyél Géza.

- Géza? – hökkent meg Oscar. Gyorsan körmölni kezdtem, majd ismét Erik kezébe nyomtam a lapot.

- Igen, Géza. Az az ember, aki nem félt felvenni egy új vallást, hogy ezzel megmenthesse a népét. Az, aki az első királyunknak volt az apja. Géza, történelmünk egyik legmeghatározóbb alakja. – hadarta Erik, majd hozzá tette – Hallod Némi, ez jó, szerintem is legyen Géza. Nem volt időm eldönteni, hogy most akkor haragudjak a becenév miatt Erikre, vagy legyek hálás, mert mellém állt a névválasztásban, hiszen hirtelen mindenki helyeselni kezdett.
- Oscar mit gondolsz – nézett mosolyogva rá a tanár – leszel Géza? Idegesen vártam a választ.

- Igen – válaszolt kurtán Oscar, majd leült. Ott akkor azt hittem, kész, vége kezdődő barátságunknak annyi, szerencsére tévedtem.

- Remek, akkor egy megvan, maradtatok öten – mosolygott. – Rebeka? Lesz a következő? Bekka készségesen ki elindult a tábla elé.

- Dr. Szöszi – kiáltotta Erik, mikor Bekka még ki sem ért.

- Már megint filmes karakter, Erik –figyelmeztette a tanár.

- Ne már – kötekedett Erik – 2001-es ez a film, az már történelem!

- Hát, nem is tudom – gondolkodott el a tanár.

- Amennyiben a 2004-es csatlakozásunk az EU-hoz is történelem, akkor ez is az – érvelt Erik, hát, olyan Erikesen.

- Legyen - legyintett a tanár – a kisasszonyról amúgy nekem is egyből ez a karakter jutott eszembe. Rebeka, megfelel a név? – fordult Bekka felé.

- Magam sem választhattam volna jobb nevet – mosolygott Bekka, majd már vissza is ült a helyére.

- Akkor most jöjjön megint egy fiú - csapta össze a kezét a tanár – Xavér! Mielőtt elalszol, gyere ki, kérlek – kicsit furcsa, hogy néha magáz néha tegez, de hát ő a tanár… Xavér ráérősen kiment a táblához.

- Xerxész – vágta rá Lili.

- Miért pont a perzsa hadvezér?- kérdezte a tanár.

- Hát nem tom’ X, X nem? – vonta meg a vállát Lili. Hát a szobatársam sem lesz agysebész…

- Egyéb? – rázta meg a fejét a tanár úr.

-  Anonymus – szólt halkan Oscar.

- Ez jó. – mosolygott Bekka.

- Pontosan miért is? – kérdezte Xavér.

- Hát, első nap szerintem senki nem tudta, hogy hívnak, Erik kivételével persze, de ő szobatársad, szóval nem számít…

- Köszi – bökte közbe Erik, de nem volt ellenségeskedés a hangjában.

- Szóval senki nem tudta, hogy hívnak. Csak jöttél, beszóltál és tovább mentél… Lehetnél Anonymus –fejezte be Bekka az érvelését.

Oldalba könyököltem kicsit Eriket és a kezébe nyomtam egy újabb cetlit.
- Komolyan Némi, jössz nekem eggyel! – súgta, de azért jelentkezett.

- Emma szerint – olvasta le a lapról – tökéletes az Anonymus. Most komolyan, ezt nem tudtad volna elmondani? – nézett rám összevont szemöldökkel. Megráztam a fejem.

- Nos, Xavér úgy látszik, Anonymus leszel. – mondta tanár.

- Felőlem. – vonta meg a vállát Xavér és visszaült a helyére.

- Akkor ismét legyen egy hölgy – szólt a tanár – Lili gyere! Lili kilibbent, igen libbent a táblához.

- Törpilla – vágta rá megint Erik, nagyon sziporkázik.

- Alig várom, hogy ezt megmagyarázd – nézett lemondóan a tanár a mellettem ülőre.

- A Hupiék Törpikék szintén eléggé régi, mondhatni történelmi mese. Nos, Lili épp úgy akar a középpontban lenni, mint ahogyan Törpilla is. Szereti, ha körülrajongják.

- Kikérem magamnak! – kezdett vörösödni Lili.

- Nem hinném, hogy Törpilla idegbetegen szokott volna ordibálni – szólt közbe Oscar.

- Idegbe... – Erik Lilibe fojtotta a szót:

- Igaz, akkor legyen, mondjuk – töprengett, majd rám nézett. – Némi valami ötlet?
Szólíthatnál Emmának! Ami Lilit illeti, lehetne Kleopátra, úgy is olyan hercegnős.

- Némi – nyomta meg a szót Erik – szerint lehetne, Kleopátra.

- Ez tetszik! – tapsikolt az előbb még nagyban üvöltöző Lili.

- Remek,– mosolygott a tanár úr – Erik gyere, hadd találjunk neked is valami frappáns nevet.

- Hajrá! – mosolygott Erik és még ki sem mászott rendesen a padból, már jelentkeztem.
- Emma – kérdezett a tanár. Ööö, Erik a táblánál, Xavér eléggé inaktív. Bajban voltam. Végül megböktem Oscar hátát, aki hál’ istennek hátra fordult és elvette a cetlim.

- Öhm, ezt most tényleg? Hát jó, én felolvasom. Szóval Emma szerint legyen Newtenberg. Newton és Gutenberg után szabadon – ekkor már eléggé érdekesen néztek rám a többiek. – Indoklás: – olvasta Oscar – Erik eléggé relatívan értelmezi a nyomtatás fogalmát. - A sorokat még mindig értetlen szempárok kísérték, egyedül Erik nevetett fel hangosan.

- Ez jó – mondta – tetszik!  - Majd lehetőséget sem hagyva a többieknek a találgatásra, a helyére ment. Mielőtt azonban leült volna, felém nézett:

- Én sem mondhattam volna szebben, Némi – tartotta a kezét, hogy adjak neki egy pacsit. Na, arra várhat, amíg Némi-z.

- Jól van Emma, ez igazán szép volt - nevetett a tanár. –Gyere, már csak neked nincs neved.

- Chaplin! – kiáltott Erik, mikor még fel sem álltam.

- Megkérdezzem, miért vagy elég, ha beleegyezem, amennyiben másnak nincs jobb ötlete? – sóhajtott a tanár.

- Ki az a Chaplin? – értetlenkedett Lili, szerencsére kicsengettek így nem kellett megmagyarázni, én pedig maradtam a néma filmek „ősatyja”.

Ebédnél aztán még érdekesebb dolgok történtek, olyannyira belemerültem, az eseményekbe, hogy még az ételt is megettem és még csak nem is emlékszem mi volt az, hupsz. :D

- Szép volt Némi! - ismételte sokadjára Erik, de mint az előző ezerre, erre sem reagáltam. – Akarom mondani, egészen elmés voltál ma Emma. - nézett rám várakozva.

Köszönöm. Írtam végül.

- Látom, nem tetszik a Némi. – vonta fel a szemöldökét. – Szerintetek? –kérdezte a többiektől, akik nem igazán figyeltek rá. Lili épp Xavérral üvöltözött valami miatt. Bekka a konyhás nénit akarta beperelni, mert elmondása szerint az ebéd, akár mi is volt az, a megengedettnél több zsiradékot tartalmazott. Oscar, hát, ő valamin nagyon elgondolkodott, majd hirtelen felém nézett és egyszerűen átölelt.

- Köszönöm! - mondta, némi meghatódottsággal a hangjában és ezzel ki is ment az étkezdéből.

- Ez – kezdte Erik…

... érdekes volt. Bólintottam.

- ... nem érdekel! Mondd csak el, de jobb ha tudod, ha én lebukom, akkor jössz velem te is! – ordította Lili Xavér arcába.

- Nem érdekel! – felelte komolyan Xavér, majd elindult a kijárat felé, Lili meg egyből rohant utána. Így ketten maradtunk az asztalnál.
- Némi… - kezdte a mondatot Erik, de nem vártam meg, amíg befejezi. Felálltam, visszavittem a tálcám, majd nyugtáztam magamban, hogy a tevékenységet Erik végig figyelemmel kíséri. Igazság szerint nem zavart különösebben, hogy becézett. Mindenesetre jó érzés volt bosszantani kicsit. J Bár az még mindig sokkal idegesítőbb, hogy nem tudok rájönni, honnan ismerős nekem Newtenberg ennyire…

23.48 mindjárt leragadnak a szemeim, s bár kétlem, hogy aludni fogok, azért jobb lenne megpróbálni, de azt még gyorsan leírom, milyen új információkat szereztem a mai csoportterápián:

1.        Az iskolai rendezvényeken a részvétel erősen ajánlott. Ergo mennem kell a Bakonyba, a bálba és minden egyéb helyre…
2.        Szerencsére a hazalátogatás ideje nincs kőbe vésve, szóval akkor jövök haza, amikor akarok, és ha nagyon nem akarok, akkor ősszel és tavasszal élvezhetem az intézmény vendégszeretetét, de karácsonykor otthon a helyem. Ezzel annyira nem értek egyet, de majd meglátjuk, mit hoz a szeretet ünnepe…
3.        A 72 órás vetélkedőn nem muszáj részt venni, elvileg. Gyakorlatilag pedig igen, mert idén a mi városunk, úgy értem az a város, ahol az intézmény helyet kapott, rendezi a versenyt. Az alsó részvételi határ 35 fő.  Vagyis lesz kb. 5 ember a suliban, akinek nem kell mennie, valamiért az az érzésem, én nem leszek köztük…
4.        A szakkörökkel kapcsolatban felmerülő kérdésekkel forduljak a szaktanárhoz.
5.        Holnap pedig időben jelenjek meg az egyéni órán.
6.        Ja és még valami, a gondnok nem villanyszerelő… nem lesz külső világításom L

Hát röviden így nézett ki a mai nap. 00.03 megpróbálok megküzdeni a rémálmaimmal, hogy kicsit kipihenhessem magam. Sajnos bármennyire is szeretném, nem vagyok az Oscar által említett robot és mélyen, legbelül vannak érzéseim. A baj csak az, hogyha lemegy nap, sajnos ezek az érzések, jobban mondva emlékek nem maradnak a mélyben, sokkal inkább szeretnek a csúcsra törni…