1. rész

Hát ez is elérkezett....akkor csapjuk a lecsóba!

Remélem tetszeni fog!

Napló. Fekete. Kapocs. Furcsa. Egy furcsa fekete kapcsos napló.
Szóval írjam le, ami csak eszembe jut, hát nem tudom, nekem kicsit érdekes ez így. Sosem tartottam magam valami nagy írónak, aki majd egy nap regényekkel fogja elárasztani a gyanútlan olvasni vágyókat. Ez mégis kicsit viccesnek veszi ki magát. Úgy értem, írjam le minden egyes gondolatom egy kicsi furcsa naplóba, ami ráadásul fekete is? Vagy elég, ha csak a főbb gondolataimmal terhelem ezeket az üres, fehér, mélabús lapokat? Egyébként nem tudom miért mélabúsak, de jól hangzott, vagyis nem tudom jól csengett-e, de mivel én erre gondoltam és azt az utasítást kaptam, hogy írjak le mindent, ami megfordul a fejembe ezért hát mit volt mit tenni, leírtam…

Ez így valahogy nem tetszik. Senki nem kíváncsi egy másik ember minden egyes gondolatára, még engem sem érdekel minden apró gondolatom például, hogy leírjam a következő b betűt és ehhez hasonló eget rengető, világmegváltó gondolatok.
 Kovács doktor azt mondta, kezdjek el naplót írni. Azt hiszem nem tudtam milyen nehéz is ez, amikor beleegyeztem. Hát valljuk, be ez nem megy valami fényesen, eléggé kuszák a gondolataim és nem is vagyok biztos benne, hogy egyáltalán leírásra érdemesek. Viszont péntekig mindennap írnom kell legalább egy oldalt. Na, most ez így eléggé, hogy is mondja, izé írjam, szóval értelmetlen, mert a doki nyílván nem arra kíváncsi mekkora gondot jelent számomra a b betű leírása. Tehát egy szó, mint száz ki kell találnom valami más módszert, hogy meg legyen a mindennapi kötelező egy oldal, merthogy megszólalni nem fogok az egyszer fix.
 Bár tudnám, miről írhatnék egy teljes oldalt naponta. Hahhj, nehéz egy eset. Mi lehet az, ami eléggé érdekes lehet az én számból, akarom mondani, ööö írni tollamból. Talán leírhatnám a környezetemet: S akkor mikor az ég alja piroslani kezdett, lebukott a fényes napkorong a horizont alá kecses mozgásával, ami semmihez sem hasonlítható. Na jó ez annyira unalmas, hogy én alszok bele a megfogalmazásba. Szép volt a naplemente. Nem kell ezt túlbonyolítani.
Viszont akkor mivel töltsem meg ezeket az üresen tátongó lapokat?
Talán hagynom kellene ezt az írás dolgot és külön féle virágokat és leveleteket ragasztani a lapokra, igen ez lesz az, megyek szedek pár ragasztani való ötletet.
 Most köszönjek el? De kitől köszönjek el? Ez az én naplóm vagy mi, magamtól meg csak nem köszönök el szóval nem köszönök el, sziasztok, ahh…

Voltam virágot szedni, de mivel egésznap esett mind csurom víz, így mégsem ragaszthatom be őket! Na jó ez sem jött be, esetleg megvárhatnám amíg megszáradnak, de á az még olyan soká tart. Ki kellene találnom valamit, amit majd pénteken – jesszus még csak hétfő van- elfogad a doki.

Gondolkodtam.( Ijesztő, ugye.) Szóval arra jutottam, miközben az ágynemű után síró ágyamon feküdtem, hogy ki kellene pakolnom, aztán meg kellene ágyaznom és esetleg a házirendet is átböngészhetném, illetve a szobatársammal is kommunikálhatnék, valahogy. Aztán rájöttem arra, hogy nincs kedvem sem kipakolni, sem ágyazni, kommunikálni meg aztán végképp nincs, így kinyitottam a „naplót”, kezembe vettem a tollamat vagy fordítva, részletkérdés. Na de lényeg a lényeg végső soron arra az elhatározásra jutottam, hogy ha valaha, valaki el fogja olvasni ezt az irományt gőze sem lesz arról, ki vagyok én, miért kellet író dekáknak állnom, illetve miért teszem azt amit, vagyis írom le a amit teszek. Tehát úgy döntöttem, elmondom, hol is vagyok és, hogyan kerültem ide. Szóval kezdjük is az elején…

Szeptember

Első hét- hétfő

Az egész nyáron kezdődött, amikor is… Hagyjuk mi is történt, ezt most- bár lényeges- nem fogom leírni ugyanis rajtam kívül 4 ember van tisztában azzal pontosan mi is történ, anya, apa az a szemét és az orvosom és egy jó darabig - minimum örökre- azt akarom, hogy így is maradjon.
Erős szó az akarom, nem is szeretem használni, legalábbis a régi énem nem szerette használni, a mostani meg még nem gondolkozott el ezen, voltak nagyobb problémái is. Minden a nyárköszöntő bulin indult útjának. Én, az iskola legmenőbb „csaja” elvesztettem azon az estén mindenem és Istenemre mondom, ha én ezt csak egy kicsit is tudom soha, de tényleg soha az életben nem teszem be a lábam abba a kertvárosi háznak az udvarába! Azonban nem tudtam, így beléptem a kapun vagy, ahogy a szüleim előszeretettel mondják : Elindultam a lejtőn. Őszintén szólva szerintem sokkal jobban tükrözi a valóságot az, hogy megbotlottam a küszöbben és hatalmas sebességgel, szabadesésben zuhantam lefelé mígnem rettenetes erővel padlót fogtam. Persze ez túl hosszú, a szüleim meg rövidek, tömörek lényegre törőek és az van, amit ők akarnak, mindig.
Így kerültem ide a Szent Margit Speciális Bentlakásos Iskolába.  Ugyanis a földet érésem után eltört bennem a régi önmagam, olyan pinduri darabokra hullott, hogy azt már nem lehet össze ragasztani és régi fényét visszaadni neki. Fel kell söpörni és ki kell dobni, aztán várni lesz ami lesz. A szüleim egy hónapot vártak, aztán el kezdtek mindenféle neves vagy akár abszolút „noname” pszichológushoz hurcolni.
Hiába mondtam nekik, hogy ezzel nem mennek semmire, mert tudom, hogy nem fog segíteni. Éreztem, és még most is érzem, hogy soha nem leszek már a régi lányuk. Sőt már egyáltalán nem is akarok az a lány lenni, akinek bár mindene megvolt, nem ért vele semmit. Nem hallgattak meg, egyszer sem. Folyton csak azt szajkózták ez lesz nekem a legjobb, én pedig belefáradtam abba, hogy kiálljak magamért és elmondjam, mit is szeretnék. Azóta nem szóltam egyetlen szót sem. Mi értelme a beszédnek, ha senki sem hallja meg? Pontosan, semmi és még annál is kevesebb.
Eljött az augusztus és a pici tökéletes lányuk teljesen begubózott nem szólt senkihez, nem fürdött nem fordított különösebb gondot az öltözködésre, magyarul pulcsiban és melegítőben ült és nézett ki a fejéből melegbe, hidegbe, esőben és forróságban egyaránt. Anya és apa azt hitte majd elmúlik. Nem értették és most sem, hogy én akkor és ott megszűntem létezni, minden elhagyott még a legjobb barátaimnak hitt áruló, hátbaszúró pletyka gépek is. Egyedül maradtam és elegem volt. Csak abba akartam hagyni, a szüleim pedig meg akartak javítani. Ezért vagyok most itt egy olyan iskolában egy eldugott kisváros legszélén az Isten háta  mögött, ahol madár mondjuk éppen jár,de kábé ennyi is és, ahová  olyan „speciális” esetek járnak, mint én. Ergo itt mindenki gyogyósnak titulált gyerek, akit a szüleik bedugtak ebbe  a bentlakásos iskolának csúfolt zárkába némi pénz fejében és várják, hogy majd a tanév végén, varázsütésre gyógyultan távozunk…vagy nem.

Hát nagyjából ennyi lenne a lényeg. Este tíz órát mutat az óra az asztalon és a szobatársam valamikor bealudt. Én viszont kicsit sem vagyok fáradt, sőt a felgyülemlett dühöt, amit ez a röpke bemutatkozásom okozott muszáj levezetnem valahogy és mivel kint még mindig ömlik az a nemfogokkáromkodnianaplómban eső, nem mehetek futni, plusz nem is ismerem ezt a környéket. Ezért úgy döntöttem, leírom a mai napomat. Kezdve onnan, hogy a drága szüleim feltettek a buszra, egészen addig, amíg el nem kezdtem naplót írni. Lehet, hogy unalmas lesz, sőt abban is biztos vagyok, hogy a múltam is sokkal, de sokkal érdekesebb. Viszont ki van zárva, hogy én azt elmeséljem bárkinek is mi történt pontosan, nem kell a sajnálat sem a szánalom, meg aztán, azok is nagy ívben tesznek a történtekre, akik tisztában vannak vele.
Így mostantól én sem foglalkozom velük, sem a múltammal, csak és kizárólag arról fogok írni, ebben a furcsa fekete naplóban, ami itt történi az iskola területén.
( Doktor úr remélem ezt a mondatot jól elolvasta! Tudja mit? Aláhúzom magának, hogy biztosan ne legyen a múltammal kapcsolatban hiány érzete, mert ha nekem nem hiányzik, magának se hiányozzon!)

Az indulástól az írás első percéig

A busz legelső ülésén foglaltam helyet. Tudom, stréberes, de régen mindig hátul ültem a leghangosabb társaság oszlopos tagja ként, mostantól nincs helyem ott.
Az első ülés egyébként sokkal nyugisabb, senkinek a feje nem lóg bele az előtted elterülő képbe, így a tájat is sokkal jobban szemügyre lehet venni és amint bedugtam a fülesem megszűnt a külvilág, olyan érzés volt, mintha egyedül csak én lennék a buszon, na meg persze a sofőr.
Középkorú, alacsony, kopaszodó férfi volt- az buszom vezetője, akinek valami igen értékes dolgot rejthetett a fakó pulóvere zsebe ugyanis 5 percen belül huszonhétszer érintette meg a tartalmát. Volt időm megszámolni, mert a szüleim a pont az ablakom alatt állták és várták, hogy elköszönjek tőlük. Én is vártam sok mindent, én is hiába.

Elvileg két óra volt a menetidő, legalábbis a karórám szerint. Őszintén szólva nekem egy percnek tűnt, messze jártam, mint mostanában mindig és csak akkor kaptam észbe, mikor a Imre szólt, hogy megérkeztünk. Valószínűleg egyébként, nem Imre a neve a sofőrnek, de nekem olyan Imrés volt, így ő mostantól Imre néven fog szerepelni.
Imre kipakolta a csomagjaimat, illetve csomagomat a busz rakteréből én pedig készségesen ránéztem, ennél többet nem lehet elvárni tőlem jelenleg.
Imre biccentett, majd visszaült járművébe és elhajtott. Egy ideig még néztem volna a poros utat utána, aztán észrevettem, hogy az út nem poros ugyanis ömlik az eső, így aztán megfordultam és elindultam az iskola, ha menedéket nem is, de szárasságot tuti nyújtó falai közé. Nem siettem, nem volt hova, így szemügyre vettem Rapunzel váramat.
Régi, patinás épület, azt hiszem ez a megfelelő jellemzés. Középen egy kiugró épületrész, belülről hatalmas lápcsőkkel körülvett aulával, gondoltam első ránézésre és nem tévedtem. Jobb és bal oldalán egy- egy torony tört az egekbe a két szállás diák, illetve tanár. Nos, ezen a téren annyit tévedtem, hogy az egyik szárny a fiúszállás mind gyerek és felnőtt számára, a másik meg kizárásos alapon ugyan ez, csak lányos verzióban.
Természetesen az épülethez hatalmas és nehéz fa ajtó dukál, első neki futásra nem tűnt olyan nehéznek, mint valójában, így kétszer is neki kellett vetekednem, mire bejutottam.
Odabent hatalmas zsivaj fogadott. A másodperc tört része alatt kapcsoltam vissza fülesem és találtam meg az egyik sarokban két meglehetősen zöld szobanövény között a helyemet.
Miután állni már egy jó ideje nincs kedvem, így most is hamar a bőröndömön találtam magam. Körülbelül negyed óra húsz percig üldögéltem magamban és miután a kapucnimat is feltettem már senki még csak felém sem nézett, ami remek tekintve, hogy pont ez volt a terv.
 Ekkor azonban elhalkult a „tömeg”, sokan ugyan nem voltunk az épületben, de a hangzavar…
Szóval csend lett, lekapcsoltam a zenét, de a fülhallgatómat nem vettem ki, rég rájöttem, így senki nem zavar és nem mellékesen sok olyan információhoz jutok hozzá, amihez amúgy nem biztos.
A társaság elől való menekülésem annyira lefoglalt, hogy észre sem vettem, mikor jelentek meg a két lépcsőt összekötő folyosón a tanárok. Persze elvileg nem lehettem benne biztos abban, hogy ők a tanárok, de valljuk be nem volt nehéz kitalálni. Egy tanár általában messziről felismerhető és ők ráadásul még egy nevetséges egyen köpenyt is viseltek, amin az iskola logója virított.  Ha ezek után közlik, hogy nekünk „tanulóknak” is egyenruhában kell lenünk nap, mint nap, hát az már csak hab lesz a tortán…
Egy idősödő asszony előrébb lépett kollégái közül, gondolom a mikrofonhoz. Előttem egyre többen kezdtek el tornyosulni és ez kezdett eléggé zavarni. Mivel azonban elüvölteni nem fogom többet magam, mint ahogy régen tettem volna ilyen esetben, inkább megerőltettem magam és felálltam.
A mikrofonnál álló hölgy testtartásából ítélve az igazgató asszony. Még nem láttam, de a szüleim áradozásai alapján, épp olyan kemény, mint amire nekem most szükségem van, ergo egy hárpia.
- Megkérek, minden kedves diákot halkuljon el egy pillanatra, míg elmondom a főbb tudni valókat! Ígérem, gyors leszek és folytathatjátok az ismerkedést – mondta, s bár mosolygott a hangjában nem volt semmi mosolyra késztető. Mondanom sem kell egyből csend lett a teremben. – Köszönöm. Kezdjünk is neki! Engem, mint bizonyára tudjátok Dr. Harp Edinának hívnak, de nektek csak igazgatóasszony – folytatta mosolyogva évnyitó beszédjét és minél szélesebbre húzta száját, annál határozottabb lett a hangja. – Mint említettem gyors leszek, hiszen sok dolog vár még rátok ezen a gyönyörű, reményteli napon – csodálkozva néztem ki az ablakon, de nem az eső még mindig szakadatlanul hullott alá, talán irónia lett volna? – Bizonyára feltűnt, az intézményünk létszáma nem vetekszik egy átlagos tanintézményével, ez nem is meglepő, hisz ez nem is egy átlagos intézmény. Diákjaink száma az idén 48 fő és reméljük, ez a szám minden évben csökkeni fog- jelentette ki határozottan. - Mind tudjuk, akik ebben az évben itt folytatják tanulmányaikat különleges ifjúk, akiket heves kamaszodó természetük vezetett ide. Ám semmi vész – emelte fel görbe mutató ujját - aki ide betette a lábát azt biztosítom, hogy gyógyultan fog távozni, még ha időbe is kerül – mondta és egy kisebb unottan a korlátnak támaszkodó társaság felé, hát azt hiszem kacsintott. – Ehhez viszont elengedhetetlen az intézmény házi rendjének betartása!- váltott hirtelen hangnemet és eltűnt arcáról a mosoly, egyből sokkal természetesebb lett. - A szabályokat tartalmazó papírlapot, többek között, beszédem után minden diák megkapja Dr. Kovács Istvántól, aki egyike az intézményünk egyik legmeghatározóbb pszichológusainak- a mögötte sorakozó felnőttek közül egy húszas évei végén járó, jó vágású úr intett, Kovács doki. -  Meg is ragadnám az alkalmat, hogy bemutassam intézményünk lelkes dolgozóit – hazudnék, ha azt mondanám, emlékszem a neveikre, sőt őszintén szólva oda sem figyeltem.
Sokkal inkább lekötött, az hogy miért nevezi az iskolát folyamatosan intézményünk-nek. Azt még megértem, hogy miért intézmény, de mégis ki az a mi akié? Úgy értem, olvastam egy rövid tájékoztatót erről a helyről és abban az állt dr. Harp Edina alapította ezt az intézményt 20 évvel ezelőtt, mikor a tizenhat éves lányát őrültnek nyilvánították és bedugták egy diliházba. A tanárnői állással felhagyó asszony elhagyta férjét és pszichológiát kezdett tanulni, majd megalapította ezt az intézményt, egyedül. Legalábbis a net ezt állítja, de ha egyedül alapította, akkor ki lehet az a mi, akié ez az egész kóceráj?
(Doktor úr megkérem eme gondolat menetemet illetve azt, hogy jóvágásúnak tituláltam inkább hagyja figyelmen kívül.)
Végül elmés gondolkodásomnak az igazgató asszony vetett véget:
- Ők lennének tehát a segítséget nyújtó kezek tulajdonosai, remélem, támaszuk mellett megtaláljátok majd a mély sötétjéből a kivezető utat a napsütéses boldogsághoz! Most pedig megkérnék mindenkit egyesével fáradjon ide, hogy át tudja venni házirendjét, egyenruháját illetve adja le mobiltelefonját. Köszönöm a figyelmet! - az elhangzottakat gyatra taps zárta. Mondhatnám, hogy a tapsvihar azért maradt el, mert a nagy hely elnyelte az alig 50 főből álló közönség tenyereinek összecsapódásait, de azt hiszem a lelkesedés hiánya inkább az utolsó mondatnak köszönhető, mi szerint le kell adni a telefont.
Amennyiben még mosolyognék, akkor valószínűleg megtettem volna. Annyira szánalmasan festettek néhányan ahogyan a telefonjukat és az azok begyűjtésére szolgáló karton dobozt nézték felválta. :D
(Na jó a szmájli a régi énem berögzült mozdulatának köszönhető, azt hiszem ki is húzom. )
Tehát mint a libák sorba álltunk, leadtuk a telefonunkat, ki önszántából ki egy kis segítséggel, de akadt olyan is, aki fogta magát és nemes egyszerűseggel ráült a telefonjára egyre hajtogatva, hogy ő ugyan nem hajlandó felkelni, persze mindezt éppen előttem. Ám azt hiszem, már tudom ez a szerencsétlen lány miért kötött ki itt. A telefonfüggőség egy létező probléma.
A lány egyébként Csak Lili és a szobatársam. Szegényt végül két tanárnak kellett felállítani, hogy elvehessék a telefonját, majd a házirend, szobabeosztás és az egyenruha mellé rögvest egy kék cetlit is kapott. Azt ugyan még nem tudom ez mit jelent, és ahogy döbbent, a hisztitől elkenődött sminkes arcát elnéztem, Lilinek sem volt sokkal több fogalma róla.
Én következtem. Elvettem a dolgaimat majd mentem is tovább. A telefonkérdés nem okozott különösebb problémát mivel nem is hoztam. Persze ezt senki nem gondolta és rögtön kérdések hada ért hova rejtettem a mobilt. Egy ideig csak álltam majd, elvettem az  előttem álló asztalról egy tollat meg jobb híján egy kék cetlit, majd jól olvasható nagy betűkkel ráírtam: NINCS NÁLAM  ILLEGÁLLIS ESZKÖZ!!! A biztonság kedvéért még vastagon alá is húztam és az átlagos egy felkiáltó jel helyett, oda biggyesztettem vagy hármat.
 A cetlit a mobilok mellé dobtam, majd megvártam, míg elolvassák és mielőtt kifogásolhatták volna eltűntem.
A pakkom tetején egy kis sárga cetlin – úgy látszik sok cetlije van ennek az intézménynek- egy hatalmas 8-as szám virított egyetlen aprónak épp nem mondható kulcs társaságában.
Elég gyorsan megtaláltam a szobámat, mely meghazudtolta az intézmény és ajtaja kulcsának méreteit is.
 A kis szobában két egymással szemben lévő fekhely, az ablak előtt egy íróasztal, a bal oldali falon az ablak mellett egy egész alakos tükör,a falon az ajtó mellett közvetlenül pedig két szekrény volt benyomorítva. A szekrényeknek volt egy nagyobbacska akasztós része illetve három fiókja. A szoba elrendezése több volt, mint katasztrofális.
Lili az ajtótól jobbra eső ágyon rúg kapált még mindig iszonyat dühösen a cuccai pedig szétszórva hevertek a padlón a kék cetli apró darabjainak társaságában.
Letettem egyetlen bőröndöm Lili ágya mellé és az ajtó elé, majd az ő csomagjait is odébb raktam, fel sem tűnt neki, hogy egyáltalán bent vagyok.
Behunytam a szemem, bízva abban, hogy mikor kinyitom a szoba már nem fog ennyire borzalmasnak tűnni, tévedtem.
Mivel szobatársamnak éppen halaszthatatlan hiszti rohama volt, egyedül rendeztem át a helyet. Mire végeztem sokkal elviselhetőbb lett.
Lilit ágyastól toltam egészen el a falig, majd a felszabaduló helyre betoltam az íróasztalt, így az ablak előtt épp egy ágynyi hely lett, ahová logikusan az ágyam került. Az ágy helyre pedig a két szekrényt toltam. Így viszont az ágyam túl közel került az asztalhoz és székéhez. Bár Lilinek még mindig nem tűnt fel, hogy felforgattam körülötte mindent azért mégsem akartam a másik oldalra át tolni sem őt sem a két szekrényt. Fogtam inkább a tükröt, levettem a falról rá tettem az ágyamra, a helyére betoltam az asztalt és székét kicsit feljebb toltam az ágyam majd a falnak támasztottam a tükröt és végeztem.
Ismét behunytam a szemem, majd mikor kinyitottam, már majdnem el is mosolyodtam ám az elveim nem hagyták.
Így hát inkább oda léptem Lilihez és megérintettem a vállát. Ijedten pillantott rám, alaposan végig mért, majd mikor felfogta, én leszek a szobatársa végig nézett a szobánkon, amin majd osztozkodni fogunk és abba hagyta a bőgést.
- Wow, e-ezt mind te te csináltad, a amig é-én hiszti-iztem? – hüppögte. Bólintottam. - Zseni vagy – mosolygott el majd felém nyújtotta a kezét – Lili vagyok, csak Lili – mutatkozott be.
Feltartottam a mutató ujjamat, jelezve várjon egy percet, kicibzároztam a bőröndöm, elővettem egy jegyzetfüzetet meg egy tollat és írni kezdtem:
 Örülök, hogy tetszik a szoba, így nem annyira ocsmány. Emma vagyok, és ne várj rá, hogy megszólaljak, mert nem fogok. Klassz, hogy megismertelek Csak Lili.
Épp mikor nyújtottam át a füzetet kopogtak. Lilire néztem aki megvonta a vállát, így hát ajtót nyitottam és Kovács dokit láttam meg.
- Sziasztok lányok! – köszönt – nem zavarok sokáig ígérem, csak néhány dolgot kellene meg beszélnünk.
- Ő nem beszél- mutatott rám Lili dühösen félbe szakítva ezzel a dokit. Egyébként nem rám volt dühös, hanem a rendszerre mely megfosztotta őt a „drágaságától”.
- Tudom Lili – bólintott a doki – Ezért is hoztam neki egy naplót- mondta, majd hozzám intézte szavait- Szeretném, ha minden nap írnál egy oldalt a gondolataidról, hogy majd a péntekenkénti vizsgálatok során kielemezhessük – nyújtotta oda nekem.
- Pénteki vizsgálat?- kérdezte Lili.
- Igen, minden pénteken lesznek úgy nevezett kontroll vizsgálatok, ahol egyénileg vesztek majd részt, de erről majd holnap részletesebben beszámolok a csoportterápián. – mondta a doki végtelen nyugalommal.
- Hogy hol? – értetlenkedett szobatársam. A doki nagyot sóhajtott, körbe nézett a szobán,egy pillanatra elkerekedtek a szemei,majd így felelt:
- Bár tetszik, amit a szobával csináltatok eléggé trendi lett, de értékelném, ha elolvasnátok a házirendet és részt vennétek a kötelező- nyomta meg a hangsúlyt- étkezéseken. Holnap reggel 9-kor találkozunk a hátsó udvaron a farönköknél. - kinyitotta az ajtót – És Lili ugye azt mondod a kék cédulád a nagy pakolásban ment tönkre?
- Azt mondom?
- Azt. De több ilyen ne legyen. Jó éjt lányok! – köszönt el és kilépett az ajtón.
- Lol, észre se vettem h este lett – mondta Lili és nem, nem én rövidítettem, tényleg így beszélt. – De dr. K. rendi volt – nézett rám, majd mikor nem kommentáltam megvonta a vállát és neki kezdett a kipakolásnak.
Egyébként a nagy rendezkedés közben nekem sem tűnt fel ez az este dolog, de mostanában amúgy is olyan gyorsan repül az idő.  Leültem az íróasztalhoz arrébb raktam a házi rendet és az egyenruhát – megjegyzem annyira nem gáz, bár azt nem tudom mennyire lesz hidegem télen a szoknyában- és méregetni kezdtem a naplót. Ez volt lassan 7 oldallal ezelőtt. Mivel a az órám 01.32-őt mutat, úgy érzem a keddi keret is túl szárnyaltam már, szóval ideje felhúzom az ágyneműm, hogy aztán reggelig zenét hallgathassak, ugyanis az álmatlanság is sokkal jobb, mint a rémálmaim…

Jut eszembe a házirend, nem olvastam el. Na, majd reggel, Lili már alszik és a lámpát is lekapcsoltam már. Most is csak hunyorogva írok a Holdfénybe, Isten ments, hogy szobatársam fel kelljen és netán újra hisztizni kezdjen. Szóval a házirendolvasást hajnalra halasztom, mikor már van annyi fény, hogy lássam is a sorokat. Viszont mielőtt kezdem az ágyazást és a maratoni zenehallgatást gyorsan beragasztom ide azt a papírt, nehogy a kék cetli sorsára jusson, még szerencse, hogy a virágragasztáshoz már szereztem ragasztót. Tehát a házirend:

A Szent Margit Speciális Bentlakásos Iskola Házirendje

Mielőtt a legfontosabb pontokat áttekintenétek, szeretném leszögezni hogy ezek a szabályok nem ellenetek, hanem értetek írottak!

• ·         Az intézmény területén szigorúan TILOS a dohányzás, alkohol és tudatmódosító szerek fogyasztása!
• ·         A diákok egyéni mobiltelefon készüléküket leadni kötelesek, amennyiben ezt nem teszik a cselekedet büntetést von maga után.
• ·         A diákok minden vasárnap fél órát használhatják az intézmény saját telefonkészülékeiket.
• ·         A diákok a legújabb tanterv szerint kapnak színvonalas oktatást mind, matematika, mind magyar nyelvből illetve történelemből. Emellett minden diák köteles egy természettudományos tantárgyat is választani, illetve részt venni heti 4 készségfejlesztő (testnevelés, ének és zene, rajz és kultúra) tanórán.
• ·         A diákok a tanórákról csak szaktanári avagy iskola orvosi igazolás felmutatásával maradhatnak távol.
• ·         Kimenő minden hónap utolsó hétvégéjén áll a diákok rendelkezésére. Tehát csak ezeken a napokon hagyatják el az iskola területét kísérő tanár felügyelete nélkül, annak beleegyezésével. S ezeket a diákok a fejlődésüket felügyelő tanártól kapják meg az adott hét utolsó egyéni kontroll vizsgálatán.
• ·         A diákok este kilenc után kizárólag csak a nemüknek megfelelő hálókörletükben tartózkodhatnak. E szabály megszegése azonnali elzárást von maga után.
• ·         A reggel 7 órakor illetve az este 6 órakor kezdődő reggelin/vacsorán a diákok megjelenése ajánlott, hisz itt szerezhetnek tudomást a napirend esetleges változásáról. Ezen ajánlott étkezések alól kivételt képez a hét utolsó napja, mikor (csak) az ebéd a kötelező a diákok számára.
• ·         Az intézményünk nem folyamodik gyógyszeres kezeléshez, így gyógyszer csak is az iskolaorvosnál lehet, illetve különleges helyzetben a diáknál az igazgatónő hozzá járulásával egyetemben.

·         A tanulok hétfőtől szombatig kötelesek az iskola egyenruháját hordani. (Lányoknál: harisnya, szoknya, ing és mellény. Fiúknál: nadrág, ing és zakó. A zakót és a mellény a komfortosabb érzés végett nem kötelező hordani, illetőleg a lányok a téli időszakban a szoknya helyett viselhetnek minta nélküli fekete nadrágot/farmert.)

·         Kivételes helyzetek esetén mindig, kivétel nélkül az igazgat asszony értesítendő.

!          Amennyiben a diákok a fent említett szabályokat megszegik, figyelmeztetőleg egy kék cédulát kapnak. Amennyiben e cédulákból a diákok 5 darabot összegyűjtenek, elzárásban részesülnek.

!          Az iskola területének engedélynélküli elhagyása fegyelmi eljárást von maga után!

!          Ha netán súlyos szabálysértés történik, vagy a diák viselkedését nem ítéljük, helyén valónak a diák azonnali eltanácsolásra kerülhet.

Köszönettel: dr. Harp Edina
  igazgató asszony

Következő rész két hét múlva...remélem felkeltettem az érdeklődéseteket! ;)

Információk!!(:

Üdvözlet a blogomon!! :)

Néhány -szerintem-  fontos dolog, mielőtt úgy igazából bele vágnék.:)

Először is:

A (teljesen kitalált!!) történet, amit az elkövetkező hónapokban meg szeretnék veletek osztani, teljesen BE VAN FEJEZVE.! 
Ezt azért tartom a legfontosabbnak, mert eme blog immár a negyedik "gyermekem" és az eddigi tapasztalataim alapján a legnagyobb problémát a rendszeresség erős hiánya jelentette. (Eléggé hanglat ember vagyok, így nem írtam mindig.:$)
Ezt szerettem volna kiküszöbölni, mivel tudom, hogy egy illyes fajta blognak csak akkor van értelme, ha a részek rendszeresen jönnék, és nagyjából ugyan olyanok (értem ez alatt azt, hogy nem össze csapottabb egy-egy rész, mint a többi.)

Aztán:

Én imádom ezt a történetet, és nagyon nagyon kíváncsi vagyok rá másoknak, hogyan tetszik/ esetleg nem tetszik. Ezért kérnék szépen mindenkit, hogy amennyiben -bármilyen- véleménye van, akkor az írjon nekem egy rövidke kommentett vagy jelezze valahogyan a véleménynét! Köszönöm :)

Ezután:

Talán ez túl szokványos egy blog esetében, mert hát ez nem egy könyv - pedig ó milyen jó lenne, ha az lenne ...
Szeretném megköszönni a két legeslegjobb barátnőmnek, hogy végig "dolgozták" velem amíg megszületett a történet ebben a formában és hogy még hajnali egykor is szívesen elmagyarázták, ha valami épp nem úgy van a történetben ahogy annak lennie kellene :) Köszönöm csajok!♥
S természetesen köszönöm az én drága édesanyámnak, aki komolyan vette a történetet, és izgatottan olvasta végig a sorokat, még akkor is, ha szerintem ez egy igazi "tini" történet. :)

Végül:

Mint mindig, most is meg kell, hogy jegyezzem a helyesírásomért nem vállalok felelősséget!Dolgozom rajta, de nagyon nem vagyunk egy hullám hosszon, szóval ezért előre is bocsánat!:)

Nem maradt más hátra...Élvezzétek a történetet!!♥♥

UI: remélem erre nem kerül majd sor, de megkérnék mindenkit, a trágár érzelem nyilvánításoktól kíméljenek, úgy is törölni fogok minden ilyesmit, ne pazaroljuk egymás idejét! :)